Úgy adódott, hogy Panni megint a nagyiéknál maradt, élvezi, hogy ő lehet a kiskirály(lány) és csak őt kényeztetik:)
A fúbrigád csak késő délután ér haza.
Vercsi pedig alszik egy kiadós séta után a gyönyörű napsütésben.
Így nem baj, ha csak délben kezdem el az ebédet főzni...
Hámozom a zöldséget és közben Palya Beát hallgatok.
Kelbimbó levest készítek. Receptet ne kérdezzetek, fogalmam sincs, hogy létezik-e ilyen:) Nagyon szeretem a kelbimbót, de csak én és senki más a családból. Pénteken megláttam a piacon és már tudtam, hogy leves lesz belőle.
Egyszer a házasságunk elején, készítettem rakott kelbimbót. Mondanom sem kell, nem volt túl nagy sikere. Szerencsére azért válóok nem volt:)
A kelbimbóról eszembe jutott, hogy nagymamám mindig húslevest készített vasárnaponként. Olyat, ami tele volt mindenfélével: sárga és fehérrépa az ugye alap, de volt benne krumpli, kelkáposzta, máj, házi cérnametélt, na és kelbimbó is:) De mindig csak kevés, amiért én nagyon szomorú voltam, mert felőlem a többit ki is hagyhatták volna belőle.
Erről eszembe jutott, hogy végülis jó is lehet ilyen hétvége... Mondjuk az időérzékemet teljesen elvesztettem, hiszen nincs kit hazavárni és aludni is valamikor éjnek-évadján feküdtem le. De! Éppen azért, mert nincs kit hazavárni, nem baj, ha nem készül el időben az ebéd... nem kell pikk-pakkra rendbe rakni a lakást... nem kell a topon lenni... Így maradt idő hímezgetésre, horgolásra, varrogatásra, a blogom rendezgetésére:) Azt nézel a televízióban, amit akarsz, olyan zenét hallgatsz, amilyet akarsz, akkor öltözöl át pizsamából, amikor akarsz:)
A zenéről pedig eszembe jutott Bea, azaz Beáról jutott eszembe Palya Bea... És Erdély... és hogy milyen jó is ez a naplóírás. Lehet, hogy amiket írok, talán unalmasnak találják, talán érdekesnek, talán kedvesnek, talán bolondosnak, talán nevetségesnek, de nekem most ez a világ. Ha nem lenne, nagyon sok mindenki kimaradna az életemből, akikre pedig kíváncsi vagyok és ha nem blogolnék, azt sem tudnám, hogy a világon vannak.
Itt is elmesélem, hogy miért gondolkodtam ezen.
A fiúk egész héten a székely himnuszt énekelték fennhangon. Nekem is ott van a fülemben és Vercsinek is ezt énekeltem:) Ezt dudorásztam akkor is, amikor elkezdtem a főzést... erről eszembe jutott BodzaBea, hogy mennyire szereti Erdélyt... és Palya Beát is nagyon szereti... és így került a lejátszóba nálam is Palya Bea:)
Hihetetlen, nem? Néhány hete még azt sem tudtam, ki ő. Most meg már ilyeneket is tudok róla:)
Erről viszont eszembe jutott, rólam mit gondolhatnak mások, akik a naplóírás óta "ismertek" meg?! Hű inkább nem is gondolok bele...:)
Nehogy elkezdjetek megjegyzéseket írni!!! Nem akarok szembesülni az igazsággal!!!:)
...és még sorolhatnám az ezernyi gondolatomat... de a leves megfőtt, Vercsi pedig felébredt:)