2010. április 23., péntek

Egész jó

~~~♥♥♥~~~

Sokat veszekedtünk ez miatt a fránya szemtelenkedés miatt Leventével. Igazságtalanul bánunk vele, csak a többiekkel törődünk, ővele mostmár inkább ne is foglalkozzunk, meg különben is, hagyjuk őt békén. Nehezen tudtam eleinte kezelni ezeket a kirohanásait, de most azt gondolom, egész jó. Néha csak nyelek és nem szólok semmit egy-egy dühkitörése után, néha -ha épp jobb kedvemben talál- valami poénnal elütöm a dolgot és akkor röhögés lesz a vége, néha leordítom a fejét:( Persze a legjobb lenne mindig poénkodni, de azért az nehezen megy. Mondjuk amikor ül az öccsén és püföli a dühtől vörös fejjel:( Na ilyenkor nem tudok viccelődni.
Sokszor megkértem már, hogy fékezze a dühét, mert egyszer olyat tesz, amit igazából nem is szeretne. Azt is elmondtam, hogy hallgatni is tudni kell. Nem csak azért, mert a kimondott dolgokkal megbánthatunk másokat, hanem mert a meggondolatlan szavakkal saját magunkat is bajba sodorhatjuk. Hogy használtak-e a beszélgetések, veszekedések, kiabálások, nem tudom. De tény, hogy az utóbbi időben egyre többször hangzanak el olyan mondatok, mint "most tudnék valamit mondani, de nem mondom" vagy "most szívesen hátbavernélek, de nem teszem". Átvettem a stílusát és néha azt mondom neki "most szívesen lekevernék egy pofont, de nem teszem". És bevált, mert ezen mindketten elröhögjük magunkat:)
Szóval most egész jó.

~~~♥♥♥~~~

1 megjegyzés:

  1. Hetvegen a lanyokkal pont errol (is) beszeltunk. Nekem csak fiaim vannak es egy csomoszor en ijedek meg mikor egymasnak esnek es lekiabalom oket. (egyebkent utalom ezt a `usd el egypoennal dolgot`, mert az pont azt jelenti, hogy nyugodt tudtam maradni, akkor meg ugyis mindegy;-P)
    Szoval mondtam a fiuknak, hogy en nem szeretek kiabalni veluk, de felek, hogy ez a verekesed stb rossz nekik is. Mire Dani, de mi kisfiuk vagyunk es mikor verjuk egymast, akkor is szeretjuk egymast. Erre Barni adott egy nagy gyomit Daninak. Es tudom, hogy mikor kiszedem oket egy ilyen duhos, veszekedos helyzetbol, jo is meg rossz is, mert vegulis az indulatot nem tudta levezetni.
    En ha le akarok higgadni szoszolok, de egy kisfiu inkabb tombol, na erre kellene valamit kitalalni, hogy neki is jo legyen:-)

    VálaszTörlés