Fekete fehér

Tegnap beiratkoztunk az új iskolába.

Mindenki kapott egy-egy kedves üdvözlő levelet. Ez jó jel...

Az új diákigazolvány művészfotói ilyenek lesznek, bár ha a mostanit veszem alapul, úgysem fog látszani.

Izé

Hogy jót is mondjak róla, ne mindig csak rosszat:)

Jó ez a gyerek, okos, meg minden, csak igen, én nem vagyok hajlandó észrevenni. Be kell látnom, sokat kell még tanulnom. Tőlük.

Igaz, hogy közben kapott egy egyest is a hőn szeretett történelemből, de gyorsan kapott egy ötöst is. Az egyest tőlem szokatlan higgadtsággal vettem tudomásul. Remélem értékelte...

Nos

A dolog eldőlt, iskolát váltunk. Azaz a gyerekek:)

Megtörtént a felvételi, ami nem volt könnyű, de az én drága és okos gyerekeim kivágták magukat. Én így felnőtt fejjel, azt hiszem Panni kérdéseire tudtam volna jól megfelelni: sorolj fel madarakat és fákat:) De meglepődtem volna, amikor időmértékes verselést és II. Lajosról szóló beszélgetést vártak volna tőlem (Levi) vagy épp a Szentírásból kellett volna felolvasnom és értelmeznem azt (Bende). És mindezt néhány perc alatt. Ám ez a néhány perc is elég volt, hogy rájöjjenek, ha felveszik ezt a három okos, ügyes, szépséges gyermeket, csak jól járhatnak:) 

Viccet félretéve, örülök, hogy így alakult (hosszasan sorolhatnám, miért, de inkább nem teszem), de azért van bennem némi félsz. Jól döntöttünk? Itt jobb lesz? Mi lesz, ha mégsem?

Gyerekkoromban mindig úgy képzeltem el a gyereknevelést, hogy szépen, kézenfogva andalgunk a gyerekeinkkel egy erdőben, élvezzük a napsütést és a madrácsicsergést, az élet szép és gondtalan. A fenét! Az élet nem ilyen idillikus. A gyerekeim kamaszkorától való félsz, illetve az, hogy én hogyan tudom azt kezelni, kutya füle ahhoz képest, amikor a gyerekeid sorsáról kell dönteni. Mert a te döntésed az ő egész életükre szól.

Félelmetes hatalom van a kezünkben...

Barátokkal könnyebb

Még a legmagasabb hegyeket is más vállvetve megmászni:)

Például egy csapat hatodikossal és azok hozzátartozóival. Csodaszép időt fogtunk ki, ragyogóan sütött a Nap és ez nem csak nekünk kedvezett, hanem az olvadozó hónak is a Normafa és a Budaőrsi sziklák közötti útszakasznak...

Csak azt hallottuk a nagy menetelésben: cupp...cuppp...cuuuupp...cuppp...cupp...

 

Lámpaláz

Ma délután matematika versenyre mennek.

Levi a rutinosok lelki nyugalmával indult útnak, felvértezve magát az esetleges sikertelenség ellen.

Bende viszont rettenetesen izgult, pedig neki sem az első ilyen megmérettetése.

Kiderült

A tegnapi szülői értekezleten kiderült, amit eddig csak sejteni lehetett. Hetedik osztálytól nem ez a kedves, vidám, odafigyelő, nyílt tanárnő fogja továbbvinni az osztályt, ráadásul összevonják őket egy másik osztállyal, aki finoman szólva sem üti az ő szintjüket sem tanulmányi, sem magatartásbeli szempontokból. 

Ez a leendő hetedikes pedig hallani sem akar arról, hogy iskolát váltson, mint a testvérei. Mi meg itt állunk megfürödve, mert eddig biztos kezekben, jó helyen tudtuk a gyermekünket és nem erőltettük a dolgot. Ám egy röpke óra alatt nagyot fordult a világ és minden bizonytalanná, elkeserítővé vált. És nem tudjuk meggyőzni arról, hogy rosszul gondolkodik és ennél csak jobb lehet neki.

Titokban most abban reménykedem, hogy a tegnapi eset egy kicsit más megvilágításba helyezi a dolgokat. 

Mennyivel könnyebb volt, amikor még csak sétálgatni kellett vele éjszakánként vagy a szőnyegre pisilt vagy épp a torka fájt...

Barátság

Az milyen, hogy az állítólagos legjobb barát, akiért a fiam még velünk is szembeszállt, bemószerolja a fiamat az anyukájánál, mert az csúfolta, majd az anyuka nem átall lemenni a játszótérre és leszidni a fiamat és egy másik barátot, majd az anyuka szülői értekezlet (erről majd folyt. köv.) előtt nekem támad, hogy elmondta-e a fiam mi történt (nem) és akkor most ő nekem is beolvas?

Döbbenetemben, meg a haragtól szikrázó szemek miatt, amit láttam, nem is tudtam mit mondani, ám kivágtam magam annyival, hogy én is tudnék mit mesélni, de előbb a fiammal szeretném megbeszélni ezeket a dolgokat. Mire az anyuka azt mondta, ha a fiának vannak viselt dolgai, arról ő szeretne tudni, de én kardoskodtam és csak azért sem mondtam semmit, mert nem gondolom, hogy ez az én dolgom lenne.

Aztán amikor itthon leültünk és beszélgettünk, akkor kiderült még sok-sok apró stikli az állítólagos legjobb barátról és fel akartam hívni az anyukát, hogy viszontbeolvassak neki, de a józan eszem (apa:D) visszatartott, amit így reggelre kelvén egyáltalán nem bántam meg.

Most már nem teszünk egyebet, csak bízunk benne, hogy a fiunk levonja a tanulságokat és nem viseli meg az árulás. És belátja, hogy azt mondani valakire, hogy hájpacni és holdvilágképű nem szép dolog, még akkor sem, ha igaz....

Ünnep

~~~♥♥♥~~~

Az iskolában az idei évtől naggggyon bekeményítettek és az ünnepnek nagggggyon meg kell adni a módját. Fiúknak szigorúan ünneplő nadrág (nem farmer, még akkor sem, ha fekete), fehér ing, fekete ünneplős cipő. Lányoknak harisnya és fekete (nem sötétkék) szoknya (nem nadrág) és ünneplős cipő. Mindehhez az iskola jelvénye.

Ez azért probléma, mert 

1. A templomban ünnepelnek, ahol elég hideg van. (Pannira ma két harisnyát húztam, de miután mindkettő nejlon, nem hiszem, hogy sokat ér. Fiúk vékony dzsörzé nadrágja alá "négeralsót" is kaptak.)

2. Ünneplő cipőjük volt, de kinőtték, újat nem tudok nekik venni perpillanat. Különben is az évi 3-4 alkalomért nem is látom értelmét.

3. Eddig nem volt probléma, ha az ing fölé adtam rájuk egy barna vagy épp zöld mellényt. Merthogy csak olyan van.

4. A kötelezően megvásárolandó iskolai jelvény vacak, a háromból csak egynek nem esik le a hátulja. Betettem a kabátok zsebébe, védekezésképpen.

Most izgulok, hogy mi lesz, ha észreveszik, hogy csupafekete edzőcipő van rajtuk az ünneplő helyett és hogyan fogja felrakni az igazgatónő azt a jelvényt, amit nekem nem sikerült. Alig várom a délutánt, hogy miféle szankciókat találtak ki az elvetemült renitenseknek.

A legrosszabb, hogy nem lehet ezekkel az ésszerűtlen és főleg életszerűtlen szabályokkal mit kezdeni. Pontosabban a hozzájuk való konok ragaszkodással.

~~~♥♥♥~~~