Apró örömök

Már el is felejtettem, milyen jó érzés, amikor a gyermek este nem hajlandó pelenkát venni és reggel szárazon ébred. Büszkeség a köbön, hisz nemrég még azon aggódtam, hogy pelenkában fog érettségizni is.

Milyen jó, hogy újra van egy picikém:)

Ajaj!

Egy óra olvasás után (Funtinell-i boszorkány, épp nem egy mosolyogva álomba ringató rész... ha van ilyen egyáltalán ebben a regényben...) sem tudtam elaludni, ezért felkeltem az ágyból és elkezdtem rendet rakni a kupi szobában, és ha már elkezdtem rendet rakni, akkor nekiálltam vasalni is. 

Csak vasaltam... csak vasaltam... és arra lettem figyelmes, hogy ébreszt a telefonom...

Hoppá! Végigvasaltam az éjszakát!

Igen, nem egy adagnyi vasalni valóról volt szó:)

Most már nem fekszem le, inkább iszom egy kávét.

És amíg felébrednek a gyerekek, olvasok egy kicsit.

Bugyutaság

~~~♥♥♥~~~

Újabb rituáléval bővült az esti szeánszunk.

Meseolvasás és éneklés után/közben sírva menekül apához, mert nem engedem játszani. Némileg megnyugszik, amikor visszacibálom az ágyba.

-Énekeljek még?

-..bólogat...

-Mit énekeljek?

-Gyeje haza.

-"Boldogsáááág, gyere haza,

későőőő van gyere haza,

honnan jössz, nem érdekel,

gyere haza csak ennyi kell." (Egyszer rajta kapott, amikor ezt dúdolgattam és egy fél délelőtt ezt kellett neki énekelnem. És azóta is gyakran.)

-Most azt énekejd szomojú másik szuszó!

-Vera szomorúúúú, mert másik szuszót kapott, anya kimosta a kedvencéééét, de már megszáradt és újra azzal alhat és Vera most már vidááám.

-Most azt énekejd síj kutya.

-Sííír a kutyaaa, mert megfájdult aaaa láááábaaa. Belement egy tüske, doktor bácsi kiszedte, Vera megvííígasztaltaaa.

-Most azt énekejd fúj a szél.

-Fúúúj a széééél, mert itt az ősz.Lehull a sok levél, csupaszak lesznek a fák. Vera fázik és könnyezik a szeme a széééltől.

És így tovább, és így tovább...

~~~♥♥♥~~~

Mentsük, ami menthető

~~~♥♥♥~~~

Piri csupán árnyéka egykori önmagának.
Dupla árnyéka, ha lehet ilyet mondani.
Újravarrt/újrahúzott test, újravarrt ruha, csupán a szeme és az arca a régi.
És már így is halódik.
Panni ezen próbál segíteni:)

Mindketten szégyellnék magukat, hogy én ezt a fotót nyilvánosságra hoztam, úgyhogy psssszt! ez titok!:)

~~~♥♥♥~~~

Ki van rács mögött?

~~~♥♥♥~~~

Most már senki:)
Tegnap délelőtt nekiláttam és a rácsos ágyból heverőt varázsoltam.

Azt gondoltam, hogy az esténként lezajló nemakarokmégaludni és a moströgtönvegyetekki bömbölős-sikítós-enyhén idegtépős hiszti és az éjszakai szabadságravágyomkiakarokmenni sírások után itt az ideje, hogy teret adjunk a kisasszonynak. Mert ugye ez gondolatban jól működik...

Az első lemászós-sírós-ölelkezős-megnyugvós 1 óra után azt gondoltam, hogy mondjuk szerdáig (esetleg csütörtökig) adok esélyt Vercsinek és az újákónak (új ágyikónak), aztán visszacsinálom az egészet.

Aztán az esti lemászós-csibészkedős-de csendben maradós 50 perc már egész jó volt.

A ma délutáni párnacserélgetős-takargatós 36 perc pedig már egészen biztató.

Hamarosan a fáradt vagyok-megyek aludni fázis következik:))

~~~♥♥♥~~~