A diétában nem az a rossz, hogy nem nassolhatok (bár ez is nagy önfegyelmet igényel), nem is az, hogy külön kell főznöm (bár ez sem könnyű), de még csak nem is az, hogy folyton figyelnem kell, hanem az, hogy nem csipegethetek.
Nem kérhetek egy falatot a gyerek kolbászos kiflijéből, nem kaphatom be a fél májkrémes kenyeret, amit meghagytak reggeliről, ami egyben az én reggelim is (lenne), nem ehetek délután egy almát, nem szopogathatok el egy cukorkát, nem ehetem meg a megmaradt csokinyuszikat.
De az elhatározás ezúttal szent és megingathatatlan. Sokat segít az a szájzár, ami percre pontosan a diéta kezdetén jött elő és ami még mindig gondot okoz egy banán elfogyasztásánál is. Fájdalmatlan, de makacs.
Három hónap múlva egy karcsú hölgy képét fogom megmutatni, akire rá sem ismer senki.
Vagy nem.........
:)
Szájzár??? Azta, az hogy? Nem tudod kinyitni a szádat csak kicsit? És mitől?
VálaszTörlésEgyébként a kitartásod követendő példa, én is igyekszem, mert az utóbbi hónapokban elszabadult velem a paci nasi-téren:))
Nem tudom, mitől jött elő. Ha nem tudnám, hogy ott nemrég felépítettek egy fogat, akkor azt mondanám, hogy pszichés eredetű a dolog:)
VálaszTörlésAlma szabad!
VálaszTörlésNem, nem. Itt csak délelőtt.
VálaszTörlésDrukkolok!
VálaszTörlésótedrágaklementiiina! hát drukkolok, hogy sikerüljön!:)
VálaszTörléshajrá Julcsi! én folyton elbukom ezeket a lemondásokat, inkább megyek tornára, h ne éljek állandó lelkiismeretfurdalással :-) így kecske is, káposzta is, igaz, fogyni egy dekát se fogyok...
VálaszTörlésMost, hogy elropogtattam 3 kekszecskét... igazán visszasírom a három keksz előtti időket :D :D
VálaszTörlésNem semmi, hős vagy! A legrosszabb tényleg a no nasi, no össze-vissza harapdálás...