Nos

A dolog eldőlt, iskolát váltunk. Azaz a gyerekek:)

Megtörtént a felvételi, ami nem volt könnyű, de az én drága és okos gyerekeim kivágták magukat. Én így felnőtt fejjel, azt hiszem Panni kérdéseire tudtam volna jól megfelelni: sorolj fel madarakat és fákat:) De meglepődtem volna, amikor időmértékes verselést és II. Lajosról szóló beszélgetést vártak volna tőlem (Levi) vagy épp a Szentírásból kellett volna felolvasnom és értelmeznem azt (Bende). És mindezt néhány perc alatt. Ám ez a néhány perc is elég volt, hogy rájöjjenek, ha felveszik ezt a három okos, ügyes, szépséges gyermeket, csak jól járhatnak:) 

Viccet félretéve, örülök, hogy így alakult (hosszasan sorolhatnám, miért, de inkább nem teszem), de azért van bennem némi félsz. Jól döntöttünk? Itt jobb lesz? Mi lesz, ha mégsem?

Gyerekkoromban mindig úgy képzeltem el a gyereknevelést, hogy szépen, kézenfogva andalgunk a gyerekeinkkel egy erdőben, élvezzük a napsütést és a madrácsicsergést, az élet szép és gondtalan. A fenét! Az élet nem ilyen idillikus. A gyerekeim kamaszkorától való félsz, illetve az, hogy én hogyan tudom azt kezelni, kutya füle ahhoz képest, amikor a gyerekeid sorsáról kell dönteni. Mert a te döntésed az ő egész életükre szól.

Félelmetes hatalom van a kezünkben...