2011. március 28., hétfő

Csak gyűjti, csak gyűjti

Tegnap este mérges voltam, nem is azért, mert alvás helyett inkább birkóztak az ágyban, hanem mert ugyan véletlenül, de megrúgta Bende orrát és dőlt belőle a vér.
Persze jó kamasz módjára megsértődött és sírva a fal felé fordult, bezzeg ha jót csinálok, észre sem veszitek felkiáltással. Anyai szívem rögtön visszakozót fújt és próbáltam békítgetni, Bendére is mérges vagyok, hiszen neki meg fent lenne a helye, nem pedig melletted. Különben is, mi jót csináltál ma, amit nem vettünk észre? Csak dúlt-fúlt zokogva és egyre csak hajtogatta, hogy nem érdekes, nem érdekes, aztán kibukott belőle, ami már rég nyomhatta a szívét: Amit a szülinapodra vettem CD-t még mindig ott van kibontatlanul, meg sem hallgattad!
Mélységesen elszégyelltem magam és már nem is az a vérző orr volt az érdekes, bár az sem volt utolsó látványnak sem, de az a seb beforr, meggyógyul. De azt a Feke Pál lemezt(?), amit tőle kaptam, tényleg nem hallgattam meg . A szégyentől én is sírni kezdtem és egymás nyakába borulva kértünk bocsánatot a másiktól. Azt gondolom, az én bűnöm sokkal nagyobb, mert nem értékeltem igazán.
És a tudat, hogy ez őt őrölte belülről és hordozta magában, ez sokkal-sokkal rosszabb a szégyennél. Mert hisz én is ilyen vagyok (mondják is, hogy hasonlít rám), gyűlik, gyűlik, aztán robban. És már meg is bántam, amit kimondtam, mert megbántottam a másikat és legszívesebben bocsánatot kérnék, de közben örülök is, hogy kimondtam. Ő most ugyanazokon mehetett keresztül és hiába mondanám neki, hogy ne csinálja, nem lennék hiteles, hisz én sem így teszem. 
Jaj, jaj, mitévő legyek? Szenvedek, mint a kutya, ha csak rágondolok. Úgy szeretnék segíteni neki...

7 megjegyzés:

  1. De legalább robban! Van, aki sose robban, az rosszabb sokkal. És ha a robbanásai ilyen szerencsésen sülnek el, szép lassan ő is elhiszi, hogy az igazságnak érdemes kibuknia.
    Na meg a jó példa is használ, ugyebár...:-))

    VálaszTörlés
  2. Ó,igen!Hányszor jártam én is így!:( Nagyon együttérzek veled!.....Jó,hogy tudtátok tisztázni!Az pedig rendkívül fontos,hogy tudjon a szülő is bocsánatot kérni.Én is teszem és tettem, ezzel szerintem sok seb begyógyul....

    VálaszTörlés
  3. aarkusnak igaza van, ez a jobbik lehetőség, van ennél rosszabb is.
    arról nem szólva, hogy így fogja megtanulni, hogy lehet szólni akár hamarabb is, nem kell hallgatnia...

    VálaszTörlés
  4. Zaza, Eszter! Igen, tudom. De dög nehéz megbirkózni a lelkiismeretemmel. Azóta vezeklek:)

    Mammka! Bízom benne, hogy begyógyulnak a sebek.

    Kata! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Ez a legnehezebb nekünk felnőtteknek, minden apró mozzanatra oda figyelni. Viszont nagyon hálásak a gyerekek, ha sikerül nekünk.

    VálaszTörlés
  6. Az hogy elmondta nagyon jo! De ha o megbocsat neked, akkor neked is meg kell magadnak es nem buntudatbol, hanem csak ugy szabadon hallgatni a cd-t;-)
    A segitseg nem mindig aktiv, egyszeruen a valodi jelenlet, amikor `csak` ott vagy sokkal tobbet er. Megvarod, mig o vegigdolgozza magat a probleman, de ugy hogy TUDJA, hogy te ott vagy ha kell. Ebbol erosen jon ki, ha meg segit az ember, akkor csak megoldja helyette.

    VálaszTörlés