2011. február 7., hétfő

Biztató

Szeretem azt a nénit, aki mellett a tegnapi esti misén ültünk, pedig nem is ismerem.
Tulajdonképpen egymásra sem néztünk, de amikor kiszálltunk a padból, rámosolyogtam. Ő visszamosolygott és megsimogatta a karomat. 
Ez elég volt nekem, hogy könnyek gyűljenek a szemembe, mert elismerést és biztatást láttam a szemében. Pedig nem tudhatta, hogy ők csak a gyerekeim fele. Könnyes szemmel megfogtam hát ennek a két büszkeségre okot adó fiúnak a vállát, így vonultunk az oltár elé és kaptuk meg a balázsáldást.
Aztán nevetgélve hazasétáltunk a langyos tavaszi estén.
Méltó befejezése volt ez a hétnek. 

1 megjegyzés: