Jócskán elmaradt szülinapi zsúrt rendeztünk vasárnap Panninak. Először csak akkor sértődött meg, amikor kiesett az egyik játékból. Akkor még tudtam beszélni a fejével.
A végső dolog az volt, hogy őt kiközösítik és innentől kezdve maga mellé állított két lányt, elvonultak először csak mást játszani, aztán szidni a többieket, majd engem, aki megpróbáltam békét teremteni úgy, hogy félrevontam és vázoltam a szituáció helytelenségét, egyszer, kétszer, háromszor. Aztán már nem vontam félre, hanem a három lánynak együtt mondtam el, hogy ők járnak rosszabbul, mert a többi lány a másik szobában nagyon jól érzi magát.
Hogyan értethetném meg vele, hogy amit csinál az nem jó? Tudom miről beszélek, mert nagyon hasonlítunk egymásra (állítólag külsőleg is, bár nagyon remélem, nem lesz ilyen tehénke, mint én:D). Én már tudom azt, amit ő még nem, én is csak felnőtt fejjel, sok-sok buktatóval tanultam meg, hogy ha az ember folyton hisztizik és megsértődik, az egyrészt hiábavaló, másrészt rossz vért szül. Nem szeretném, ha ezen neki is végig kellene mennie. Azt szeretném, ha már okosan, vidáman kezdhetné az ő kis önálló életét. Persze nem szeretném letörni a szarvait, mert tény, hogy amit akar azt kiharcolja magának így vagy úgy. De inkább így kéne kiharcolnia, nem pedig úgy:), az úgyból sokáig nem fog megélni, mert most még bedőlnek neki, de később felnőtt fejjel inkább már idegesítő lesz. Tudom. Én már tudom. Ő még nem. De hogy a csudába magyarázhatnám el ezt egy nyolc éves kislánynak?
Mert elmondtam én ezt neki tegnap este és látszólag meg is értette. De hozta a szokásos formáját és mint egy mantra csak mondta a magáét: de én ilyen vagyok, de én nem tudok másmilyen lenni, akkor ne szeressél. És ettől tudok igazán csak mérges lenni, amikor meg sem hallja, amit mondok neki. Én is elkezdtem csinálni, amit ő, fennhangon mondani a magamét. Aztán észbe kaptam, hiszen éppen ezt nem akarom neki mutatni és ez az, amit én már állítólag tudok. Úgyhogy hagytam, hogy kidühöngje magát, majd a kibékülés, egymás nyakába borulás és a kölcsönös biztosíték affelől, hogy nagyon szeretjük egymást, meghozta a várt hatást. Így már tiszta fejjel, egymás kezét fogva kértem arra, hogy ezentúl a mantrája a kedves vagyok és nem hisztizek legyen.
Majd meglátjuk...
Egyébként a buli tényleg jó volt:)
jaj, olyan nehéz ez a gyereknevelés dolog, nem? és hiába szeretnénk, h a mi hibáinkból (is) tanuljanak, nekik ne kelljen végig menniük ugyanazon az úton, amit mi már ismerünk, nem hisznek nekünk. ahogy mi se hittünk a szüleinknek, gondolom. kitartás, sok sikert, nem is tudom, még mi jót kívánjak! :-)
VálaszTörlés(és lüke vagy, nem tehénke!... szerintem olyan harmonikus, kedves lényed van (jól kinőtted a hisztit :-)) ), hozzá nagyon is aranyos kobakod, h azok a téged zavaró kilók egyáltalán nem meghatározó jellemzőid, hidd el, h nem arra koncentrálnak, akik látnak!)
nem tudom ,hogy igazam van-e, csak leirom, hogy en hogy latom.
VálaszTörlésVan az, hogy az ember lat dolgokat a gyerekeben, ami hasonlit magara, ez neha orom, neha ijeszto. De ami fontos, hogy o nem te vagy. Amiert Panni nyafog/hisztizik nem az, amiert te anno igy tettel. O egy NAGYON mas kornyezetben no fel, mint te. Es ha jol ertem, te a sajat reakcioidat latod benne, ami nem biztos, hogy igaz.
Szerintem a gyerekeinket csak a korulmenyek megteremtesevel tudjuk `nevelni`, pl nem fogom eheztetni, csak azert, hogy megtanulja, hogy ne pazaroljon, de hatarozottan kevesebb mindent veszek meg, mint tehetnem.
Masreszt pedig muszaj a sajat hibajabol tanulnia, es ha ez rossz lesz, akkor ott kell allni mellette, hogy tudja, hogy tok mindegy mit csinal, te feltetel nelkul szereted. Nem szabad a konnyeket, csalodast, vagyakozast sem elvenni toluk. Ha o harcol meg a valamiert az az ove es erosebben jon ki belole, de ha `csak` elhiszni neked, akar ugy, hogy beltaja, az csak jomodor.
Hidd el, tudom mirol beszelek, Barni ha rakezd, 1 perc alatt ki tud akasztani;-)