2010. július 13., kedd

Adtunk annak a bizonyosnak

~~~♥♥♥~~~


Bizony nem egy, de két hatalmas pofont.
Történt ugyanis, hogy a héten végre minden gyermek teljes létszámban megtalálható a lakásban. Tegnap még hagytam, hagy élvezzék a dolgot és tegyék a semmit.
Ám kitaláltam, hogy dögmeleg ide vagy oda, bizony ma kirándulunk. Pál-völgyi- vagy Szemlő-hegyi-barlang, tulajdonképpen mindegy, akár lehet mind a kettő is, meglátjuk, hogy bírják.
Valamit sejthettem már azon a csendes hajnali órán is, mert egy gondolat erejéig megfordult a fejemben a Tropicarium is, mint meglátogatható objektum, de kiszámolván a belépőjegyek árát, az ötletet elvetettem, meg különben is ennél sokkal jobbat láthatunk majd Nyíregyházán az állatkertben. (Remélem!)
Reggeli után felkerekedtünk, mert az ötlet tetszett mindenkinek, bár hallani véltem néhány epés megjegyzést a melegre vonatkozóan, de lehűtöttem a kedélyeket néhány pulcsival, amit bepakoltunk a hátizsákba, hiszen a föld mélyén csupán 10 fok van, bármennyire is hihetetlen ez ideföntről. Elindultunk hát nagy lelkesedéssel.
Akkor még nem gondoltuk, hogy intő jel lehet, ha majdnem rossz irányba szállunk fel a 86-os buszra...
Aztán a Kolosy-térnél mit sem sejtve felszálltunk arra a buszra, ami a Szemlő-hegyi-barlanghoz visz, pusztán abból a megfontolásból, hogy arra csak tizenöt percet kell várni, nem harmincat...
Mondom, felszálltunk, aztán ahol kell, le is szálltunk. Igen ám, de a barlang mindig nyitva van, kivéve kedden...
Nüansznyi elkeseredés után vázolom az ötletemet: sétáljunk át a másik barlanghoz. Érdekes módon lelkesedtek az ötletért. Többé-kevésbé. Bár itt is elhangzott némi rosszalló utalás az emelkedőre, de mindenkit megnyugtattam: a legnagyobb súlyt én cipelem (Vercsit), úgyhogy csitt! mindenkinek.
Róttuk az utakat a déli hőségben (szerencsére aszfaltra festett barlang-nyilak vezettek minket:D), de csak megérkeztünk ehhez a barlanghoz is, jaj,dejó! és végre! csatakiáltásokkal kísérve.
Ekkor csattant a második pofon, ugyanis a gyermekek jól felfogott érdekében 5 éven aluliak nem látogathatják a barlangot. Próbáltam én szépen mosolyogni a bácsira, meg mutogatni, hogy hátamon a lányom, de hasztalan.
Mit tehettünk? Leültünk a barlang melletti téren, megittuk a maradék ásványvizünket, megettük a sárgabarackot, az almát, a ropit, amit egy kiadós barlangi túra után szerettünk volna jól megérdemelten elfogyasztani, aztán játszottunk, kergetőztünk, fotózkodtunk, végül felkerekedtünk és hazaindultunk.
Vercsi közben elaludt a hátamon és éppen jókor felébredt, mert kárpótlásul mindenkit meghívtam egy főzelékre a falóba. Ettől valahogy visszakaptuk a hitünket, hiszen a gyerekek azt ehettek, amit szeretnek, nekem pedig nem kellett főznöm.
A kedvem egy időre ugyan elment a kirándulástól, de nem adom fel. Van egy-két olyan ötlet is a tarsolyomban, ami 40 fokban is élvezető és elmehetünk egyedül is:)




~~~♥♥♥~~~

6 megjegyzés:

  1. de jó neked négy gyerekes anyuka!:) de igazán!!!

    VálaszTörlés
  2. Az a jó, hogy mindenben képesek vagytok megtalálni a jót!!! Az utolsó kép a kedvencem, ha nézed, Te is biztos elfelejtesz minden bosszúságot, rosszaságot!!!

    VálaszTörlés
  3. Én azért mosolyogtam ám Rajtad, olyan szépen belinkelted a célok honlapjait- azokon meg nagy betűkkel- néhol pirossal, fel van tüntetve a nyitva tartás, látogathatóság.. :D

    De azért nem mondanám hiábavalónak a napotokat, hisz a képek- és a beszámoló második fele alapján- remekül éreztétek magatokat. Amúgy egy hős vagy.. én biztos neki sem mertem volna vágni. :)

    VálaszTörlés
  4. bruer! Így lett kerek a dolog, nincs mit bánkódni rajta:)

    Rita! Köszönöm!:)))

    Vacska! Na igen! A hosszú túra az én olvasatomban azt jelenti, van rövid túra is. Vagy nem?
    A Szemlő-hegyit meg tul.képp meg sem néztem, mert tudtam, hogy ott van egymás mellett a kettő. Fénykoromban arra (is) laktam...

    VálaszTörlés
  5. Így sem volt rossz! Mondjuk ezt mi oly könnyedén, legalább tényleg kimozdultatok. ÉS egy tapasztalattal megint okosabb lettél.Éljen a nyár és éljenek a többgyermekes anyukák mint hétköznapi hősök!

    VálaszTörlés