Nem, nem a Teremtésről fogok írni:)
Bár ha úgy vesszük, tágabb értelemben ez is az.
Otthonteremtés.
Újjáteremtés:)
Ma már végre nem csak rombolás történt. Ez a tegnap kivert betonfal maradékának helyrehozása. Miután kiszedték azt a kb. 30 cm-es falat, ami hajdanán a konyhaajtót volt hivatott tartani, esküszöm "megnőtt" a tér és világosabb lett a folyosó...:)
A mai szépítés eredménye egy sokat szidott török csempéből készült borítás a kisebbik mellékhelyiségben,
és a konyha csempeborítása, glettelése.Holnap padlólapok kerülnek ezekre a helyekre. A fürdőszobára csak hetek múlva kerül sor, konyhabútor (talán) a hétvégén már lesz:(
A nap slusszpoénja, egy kis szökevény.
Aki teknősöket tart, tudhatja, hogy evés idejére az állatot ki kell venni a terráriumból (igen, tudom, hogy van aki nem így csinálja...:D). Mi is ilyen szabályszerűen csináljuk, amivel nem is volt baj addig, amíg a tekik el nem kezdtek nőni. Egyszercsak azt vettük észre, hogy nincsenek a kis dobozkában. Először csak az egyik, aztán a másik is kiugrott és naná, hogy egy eldugott kis sarokban lapult a szekrény mögött. A legnagyobb ramazuri akkor volt, amikor egyedül maradtam itthon és kiszöktek. Én ugyanis nem merem megfogni őket... Nos ha valaki akkor látott volna engem ezekkel a parányi lényekkel hadakozni, nem tartott volna teljesen épelméjűnek:D A lényeg azonban, hogy visszakerültek a biztonságos helyükre. De visszatérve a mai nap fénypontjára: békésen vacsoráztunk, mi is és a teknősök is, amikor egyszercsak van egy kis baj! felkiálltás hangzott az ideiglenesen raktárnak használt szobából. Bizony, az egyik teki kiszökött ismét, hiába a "hatalmas" ételes doboz. Nos, aki látta az előző bejegyzésben mutatott gyerekszobát, megértheti a félelmünket. Lelki szemeink előtt már átpakoltunk minden kanalat, poharat, lábast, fazekat és serpenyőt... Már majdnem elkezdtük a rámolást, amikor észrevettük, hogy Tiki éppen a frissen csempézett konyhánkban gyönyörködik:))))
Lezuhanyoztattuk, mielőtt visszaengedtük. Mégsem mehet haza poros hassal:)))
~~~♥♥♥~~~
Köszönjük a sok-sok biztató szót, amit tőletek kapunk! Bevallom, ránk fér:)
~~~♥♥♥~~~
Kitartast a lakas felujitasotokhoz!!no meg a teknosokhoz, hogy minidg tudjatok epp merre van!!!!!Nagyon klasszak a csempek, amiket valasztottatok!!
VálaszTörlésHű, de szép lesz ez a konyha! Úgy várom, mintha én használnám majd. :D
VálaszTörlésJó munkát nektek! És élvezzétek minden vele járó nyűgjét is!
VálaszTörlésTudtam,tudtam,hogy szép színes lesz a konyhád!!!!!!!Nagyon szépen alakultok!!!!
VálaszTörlésÉn egyre lassuló ütemben takarítok és takarítok tovább és továbbb és még nincsen vége.....:)De: már van miben gyönyörködni és friss,tiszta mészillat van mindenhol.:)
Jó csapat vagytok!!!!
A tekik nekem már sok lett volna.
Ja! Nekem is van egy állatos történetem: amikor a fürdőben a csempefelszedés után le lett simító betonozva, apró tappancs nyomokat vettünk észre a még puha betonban.A kutyuskánk volt.:)Gyorsan mind a 4 lábát lemostam,mert a beton belekötött volna.:(
Szia Julcsi!
VálaszTörlésSzép patchworkös a konyhai csempe :))) Varrhatsz hozzáillő terítőt is az új konyhába :))
Falbontás panelben - nem lehetett semmi...
Bennem is újjáélednek az emlékek a félkész házba beköltözés, lakva festés, átalakítás stb..... Mi a tetőtérhez fogtunk hozzá, de ráérősen.
Sok-sok kitartást a befejezésig!
(Ja, azt hittem, a fürdőben rózsaszín-zöld aprórózsás díszcsík lesz - nekem az olyan Julcsis:))))
editsokadik