2010. január 21., csütörtök

Már vártam

~~~♥♥♥~~~

Bende egy szörnyen szétszórt gyermek.
Az a fajta, aki hazaérkezvén berobog a szobájába, leül játszani, körbebástyázva magát a kabátjával, a sapkájával, a kesztyűjével, pulóverével.
A nadrágból úgy bújik ki, hogy az úgy marad a földön, hogy legközelebb csak bele kelljen dugni a lábát és felhúzni. Mindez persze a lakás bármelyik pontján előfordulhat.
A trikó+póló+pulóver hármasból képes egyszerre kibújni és mindezt egy gombóccá göngyörgetve a szennyesbe dobni.
Enni csak félfenékkel ül a széken, mert sürgős dolga van. Rohamtempóban étkezik, pedig nagy ínyenc.
Az iskola csak rátett néhány lapáttal ezekre a dolgokra: elsőben úgy gondoltuk a ceruza és radírgyárak belőlünk élnek. Apa rákötötte a tolltartójára a radírt. Két nappal bírta tovább.
Az iskolatáskájában ezerféle cetli. Hiába van rajzfüzete.
A dolgozatok, feladatlapok csak úgy bedobva a táskába. Hiába van mappája. A minap a 110%-os matekdogáját papírrepülő formájában kaptam meg.
Rendre bent hagyja az iskolában a kulacsait.
A sapkákról, fél pár kesztyűkről nem is beszélek. 

Egyébként elég kétszer elolvasnia egy verset, hogy tudja.
Egyébként meg harmadikos kora ellenére "Rínyi" matekversenyre megy.
Egyébként meg nagyon szépen ír.
Egyébként meg HA rajzol, nagyon részletgazdag rajzokat készít.
Egyébként meg -szerintem- abszolút hallása van.
Egyébként meg kiváló a ritmusérzéke.
Egyébként meg óriási igazságérzete van.
Egyébként meg elképesztően becsületes.
Egyébként meg rémisztően logikusan tud gondolkodni.
Egyébként meg hihetetlen humora van. Mondhatni abszurd.

És tegnap megtörtént az, amitől már régóta tartottam, mióta egyedül jár haza az iskolából.
Nem is értem eddig hogy nem történt meg.
Persze neki fel sem tűnt.
Az iskolában hagyta a táskáját........
(-:  :-)

~~~♥♥♥~~~

6 megjegyzés:

  1. Hihi! Mindig arra gondolok, mikor ilyen ügyes és tehetséges egy gyerek, hogy a többire már nem jut se ideje, se energiája... nem is várhatunk el mindent tökéletesre...:)) Jakabom hasonló, higgadt, de roppant szétszórt, még egy nadrágot is fel tud venni fordítva... mármint a gombok vannak hátul. Ha rendesen van felöltözve, már aggódni kezdünk férjemmel...:) A mi dolgunk, hogy örvendjünk a sok jónak, és pakoljunk el utánuk...:)

    VálaszTörlés
  2. Eri! Tényleg! A fordítva felvett ruhadarabokról el is feledkeztem:)

    Mária! Úgy látszik minden családban van egy ilyen:) A csatasor nálunk sem megy, olyan szamárfülesek a holmijai, hogy csak a szamárbőgést nem hallani:)

    VálaszTörlés
  3. Én is rendelkezem egy hasonló kaliberű fiúgyermekkel. :-)
    Bármikor elmagyarázza az atombomba működési elvét, de képes a nővére kék ingébe belebújni....
    ...és én is szaladtam már vissza az iskola elől mert otthon maradt a táskája - beült úgy az autóba, hogy a táskát nem tette be hátra ... szerencsére korán indulósok vagyunk, így belefért a plusz forduló.

    Pont, mint egy szórakozott professzor! :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett az írásod! És nagyon ismerős, készülj fel, hogy ez húszéves koron túl is megmarad, csak kicsit átalakul:-).

    VálaszTörlés
  5. És mit érdemel az a szülő, aki elsős gyerekét, iskolaév közepén, hétfői napon elviszi szépen sétálva az iskolába úgy, hogy közben fel sem tűnik (egyikőjüknek sem), hogy nincs náluk iskolatáska? :-)))) (Volt még egy köröm aznap, a második órára minden holmija kézközelbe került :-)

    VálaszTörlés