2009. június 24., szerda

Kirándulás

A Fogaskerekű villamos ma ünnepli üzembehelyezésének 135. évfordulóját. Ez alkalomból a BKV nosztalgia-járatokat indít ma és holnap.
Na ezt nem hagyhattuk ki, ezért délelőtt felkerekedtünk és elzarándokoltunk a Városmajorba. Ugyan az árát elég borsosan mérték, mert rögtön ugrott is egy 10 db-os gyűjtőjegyem. (Még szerencse, hogy rátaláltam egy teljesen épre az egyik táskám alján:D) A viteldíj ugyanis ezen a nem túl izgalmas járgányon fejenként 2 db vonaljegy volt és hiába mondtam, hogy csak kettő darab iskoláskorúm van, Panninak és Verocsnak is fizetni kellett, "Ez nosztalgia-járat" címszóval. Ja, ha így, akkor oké! (Végülis, ha azt veszem spóroltam, hiszen a gyűjtőjegy 9-et fizet, 10-et kap alapon működik:) )
Miután ezen túlléptünk, konstatáltam, hogy hajdanán nem közlekedtek babakocsival a Fogaskerekűn:( No, jött az isteni szikra: lent hagyjuk a pénztárnál a babakocsit és Vercsit az ölemben viszem.



Innentől már minden ment simán, Vercsit cipeltem, játszótereztünk, megettük a szendvicseinket és mindent, ami fellelhető volt a hátizsákokban és még a Nap is kisütött:)



Ezt pedig csak azért, mert nem tudok betelni velük:))))
Panni meg fog "ölni" érte, de nézzétek az arcát az alsó képen:)))

3 megjegyzés:

  1. Jaj, de nagy kár, hogy nem tudtunk róla! Szívesen mentünk volna mi is, találkozhattunk volna :-( Nagyon sajnálom. Hangulatos kis képeket mutattál, jó kis program lehetett...

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek vagytok!!!!nem győzöm elég sokszor mondani!:)

    VálaszTörlés
  3. Annyira szépek és édesek vagytok mindahányan! nagyon jó látni titeket!

    VálaszTörlés