2009. február 24., kedd

Mi lesz ebből a gyerekből?


Ő Zümi, becsületes nevén Zümmögő Zümcsögi Zümi. Dániából repült hozzánk édesapa táskájában 11 évvel ezelőtt, az akkor még pocakban lakó Leventének. Teltek múltak az évek és Zümi mégiscsak Bende barátja lett. Jól érzi magát nálunk, hiszen sok barátra lelt kis hazánkban: mackókra, akiket Daginak, Pizsinek, Pufinak hívnak, a báránybőrbe bújt farkasra, Woopyra, Levi kedvencére, Nyuszkóra. Na és nem maradhat ki a felsorolásból Piribaba sem:)
Erről a kedves jószágról nemrégiben folytatásos meseregény íródott. Olvassátok szeretettel az első (és egyben második) részt.

ZÜMI ÁLLATAI

ZÜMI EGYSZER ELMENT AZ ÁLLATKERTBE. VELE JÖTT PIZSI, DAGI ÉS PUFI. LÁTAK SOK SOK ÁLLTOT. ZÜMINEK NAGYON TETSZET MINDEGYIK. DE NEM LEHETETT MEGVENNI ÉS ZÜMI ETŐL NAGYON SZOMORÚ LET. PUFI AZT MONDTA:
-VAN ERRE EGY ÁLLATBOLT. LEHET HOGY OTT TALÁLUNK ÁLLATOKAT.
EL IS MENTEK.

AZ ÁLLAT BOLTBAN SOK SOK ÁLLAT VOLT. HA EGY KÉRDÉSRE JÓL VÁLASZOLTÁL AKOR KAPSZ EGY ÁLLATOT. ZÜMI JÓL MEGNÉZTE AZ ÁLLATOKAT ÉS MINDENT ELOLVASOT RÓLUK, EZÉRT MINDENRE JÓL TUDTA A VÁLSZT ÉS SOK KISÁLLATOT KAPOTT.
OTHON AZTÁN KISZABADULTAK ÉS MINDENKIHEZ ODBÚJTAK. ZÜMI MOST MÁR NEM VOLT SZOMORÚ, MERT MÁR VOLT SOK ÁLLATA.



Az igazi az lenne, ha nem csak a helyesírási hibákat, hanem a fordított betűket is be tudnám mutatni:) és mellé a rajzokat is:)

És hogy miért az a címe a bejegyzésnek, ami? Nemrégiben ezt a tavaly írt példányt előkereste és eladta az osztálytársainak részenként két képzeletbelei lazacért Zümi részére. És hogy biztosan megjegyezze, kinek mennyi jár és mennyi lesz a bevétele, táblázatot készített hasonlóképpen:

Balázs2/1 1 db 2 lazac
2/2 1 db 2 lazac
Kató 2/1 1 db 1,5 lazac
2/2 1 db 1,5 lazac
Levente 2/1 1 db 2 lazac
2/2 1 db 2 lazac Összesen: 11 lazac

És másnapra nekünk feltétlenül el kellett intéznünk, hogy mindenkinek meglegyen a megrendelt példánya:)
(Csak egészen halkan és zárójelben jegyzem meg, hátha nem emlékeztek rá, Katóka a nagy szerelem:)))) )

Ha szeretnétek, holnap leírom az én saját bejáratú részemet, amit a névnapomra kaptam Bendétől.

2 megjegyzés:

  1. Bonyolultnak tűnik a családfátok :-)))
    Vagy most akkor még egyszer el kellene olvasnom az egészet? :-D

    VálaszTörlés
  2. Tigrislilijom! Vázolja, meg van évszázdokig visszamenőleg:)

    Violini! Hát akkor csinálj neki! Én biztos olvasnám:) Egyébként sem tudod, miből lesz a cserebogár!

    VálaszTörlés