Kedélyjavítás?

~~~♥♥♥~~~

Aligha...

Köszönöm a sok biztató szót mindenkinek!
Bevallom, nem sokat javult a dolog. Egyéb külső tényezők miatt még romlott is:(((
De lesz még jobb...


Addig is egy csendélet (avagy előtte/utána) a lakásunkból:

~~~♥♥♥~~~

Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.

~~~♥♥♥~~~

Apa még tervez.
Még számolgat.
Még előrelát.
Minden reggel.
Minden délben.
Minden este.
Nappal.
Éjjel.
Újra és újra

Én már nem.
Nem tervezek.
Nem számolgatok.
Csak bólogatok.

Nincs készen a konyhabútor?
Jó...
Mégsem hozzák a megrendelt és kifizetett mosogatógépet?
Rendben...
Majd telefonál, mikor tud jönni?
Oké...
Újabb súlyos tízezrek?
Hogyne...

Már nincs jókedv.
Már nincs kacagás.
Már nincs derűlátás.

Lehetne, hogy most lefekszem aludni és addig alszom, amíg minden elkészül, minden meglesz és minden kitakarítódik?


~~~♥♥♥~~~

Üdvözletünket küldjük

~~~♥♥♥~~~

a Romhalmaz mellől.

 Az idő szép, bár most egy kicsit esik az eső.
Sokat dolgozunk, de azért jut idő játékra is.

Puszilunk mindenkit!

Levi                  Panni
                                                          jkdjf
                  Bende


          Julcsi                           Peti


~~~♥♥♥~~~

A 3. napon...

~~~♥♥♥~~~

Nem, nem a Teremtésről fogok írni:)
Bár ha úgy vesszük, tágabb értelemben ez is az.
Otthonteremtés.
Újjáteremtés:)

Ma már végre nem csak rombolás történt. Ez a tegnap kivert betonfal maradékának helyrehozása. Miután kiszedték azt a kb. 30 cm-es falat, ami hajdanán a konyhaajtót volt hivatott tartani, esküszöm "megnőtt" a tér és világosabb lett a folyosó...:)

A mai szépítés eredménye egy sokat szidott török csempéből készült borítás a kisebbik mellékhelyiségben,

és a konyha csempeborítása, glettelése.

Holnap padlólapok kerülnek ezekre a helyekre. A fürdőszobára csak hetek múlva kerül sor, konyhabútor (talán) a hétvégén már lesz:(

A nap slusszpoénja, egy kis szökevény. 

Aki teknősöket tart, tudhatja, hogy evés idejére az állatot ki kell venni a terráriumból (igen, tudom, hogy van aki nem így csinálja...:D). Mi is ilyen szabályszerűen csináljuk, amivel nem is volt baj addig, amíg a tekik el nem kezdtek nőni. Egyszercsak azt vettük észre, hogy nincsenek a kis dobozkában. Először csak az egyik, aztán a másik is kiugrott és naná, hogy egy eldugott kis sarokban lapult a szekrény mögött. A legnagyobb ramazuri akkor volt, amikor egyedül maradtam itthon és kiszöktek. Én ugyanis nem merem megfogni őket... Nos ha valaki akkor látott volna engem ezekkel a parányi lényekkel hadakozni, nem tartott volna teljesen épelméjűnek:D A lényeg azonban, hogy visszakerültek a biztonságos helyükre. De visszatérve a mai nap fénypontjára: békésen vacsoráztunk, mi is és a teknősök is, amikor egyszercsak van egy kis baj! felkiálltás hangzott az ideiglenesen raktárnak használt szobából. Bizony, az egyik teki kiszökött ismét, hiába a "hatalmas" ételes doboz. Nos, aki látta az előző bejegyzésben mutatott gyerekszobát, megértheti a félelmünket. Lelki szemeink előtt már átpakoltunk minden kanalat, poharat, lábast, fazekat és serpenyőt... Már majdnem elkezdtük a rámolást, amikor észrevettük, hogy  Tiki éppen a frissen csempézett konyhánkban gyönyörködik:))))

Lezuhanyoztattuk, mielőtt visszaengedtük. Mégsem mehet haza poros hassal:)))

~~~♥♥♥~~~

Köszönjük a sok-sok biztató szót, amit tőletek kapunk! Bevallom, ránk fér:)

~~~♥♥♥~~~

Ostromállapot

~~~♥♥♥~~~

Gyerekek már jó kezekben, nyugodt helyen.
Kezdődhet hát az igazi munka.

Ma még csak a konyhabútor szétszerelése és a csempe leverése volt soron. És a raktárbázis feltöltése, ami a fiúk szobája lett. Szegények! Kellett őket a konyha mellé költöztetnünk:) 

Ki gondolná, hogy mindeközben újabb gányságokra, hozzá nem értésre derül fény, amikor az ember teljesen lecsupaszítja a lakást és megrázza az áram...

Fürdőkádunk, WC-csészénk és mosdónk még mindig nincs. Van már viszont mosogatónk, igaz az kell majd legutoljára. Szerintem nincs olyan barkácsáruház Budapesten és vonzáskörzetében, ahol ne jártunk volna az elmúlt két hétben:)

~~~♥♥♥~~~

(Sok puszi, drágáim! Ráismertek a szobátokra?:D)

~~~♥♥♥~~~

Ebből címlap lesz

~~~♥♥♥~~~

A veszekedések mondhatni szokásosak.
Némelyik verekedésbe is trokollik.
Ez a vita azért volt különleges, mert verekedés helyett ítélő bíróságot állatottak fel. Volt vádlott, volt védelem, volt bíró, volt biztonsági őr (Vera:D). Közben olyan szavakat hallottam a szobából, mint tiltakozom, fellebbezek, hamis tanúzás, csendet, kivezettetem, ítélet, börtön.
Persze az ítélet nem nyerte el mindenki tetszését és végül mégis verekedés lett a vége.
Ám újabb tárgyalás után eldöntötték a dolgot Kő, papír, ollóval:)
Ítélet: Bendének bocsánatot kell kérnie Pannitól, Panninak meg kell bocsájtania Bendének.
Most történik az ítéletvégrehajtás...


~~~♥♥♥~~~

Nekilátunk

~~~♥♥♥~~~

Sosem gondoltam volna, hogy ez is eljön.

Gyakorlatilag már hét éve erre vágyom, ha szűkebb időintervallumot nézünk, akkor csupán kettő.

Felújítjuk a fürdőszobát, a WC-t, az előszobát.

Nem lesz több utálatos penészfolt, arany cirádák a csempén, az előző lakó felületes és igénytelen munkája után való sikálás, súrolás, vakargatás.

Felújítjuk a konyhát is, ami számomra egy külön postot is megérne akár. Talán mindent elárul a kettőnk viszonyáról, ha elmesélem, hogyan is kezdődött.

Az első találkozásunk után, amikor legelőször megnéztük a lakást, amikor még szó sem volt megvételről, ezzel a konyhával álmodtam. Rémálom volt. Mert sehogy nem tudtam kibékülni a sötétbarna bútorral, a majdnem plafonig érő sötét színű lambériával és a kétszínű csempével. Aztán a lakást megvettük, de a konyhát sosem tudtam megszeretni. Finomítottuk apránként: első körben leszedtük a lambériát és feltettünk helyette egy alacsonyabbat, zöldet. Aztán leszedtem az alsó szekrényajtókat és a használhatatlan íves, akasztós polcokat a felső szekrények aljáról. Végül a legutóbbi festésnél leszedtük a második színű csempét is. Jobb lett, de nem az igazi. A lelkem mélyén már akkor újra vágytam. Az az álom intő jel volt:)

Az évek során rájöttem, hogy mindez a sok engem frusztráló, számomra igénytelen dolog azért volt, mert az előző lakásbitorlók (merthogy nem lakók voltak, az tuti!) nem szerettek takarítani és inkább mindent befedtek, amit csak lehetett. És hogy mindent olcsón megússzanak maguk csináltak minden munkát, hányaveti, talán hozzá nem értő módon.

De hétvégén minden dühös sikálásnak és szitkozódásnak végeszakad. Megkezdődik, amire oly' régóta vágyom. A gyerekeket egytől-egyig száműzzük és hamarosan egy új lakásba jöhetnek majd haza.

És reményeim szerint számomra is egy új időszámítás kezdődik. Legalábbis ami a főzést és takarítást illeti...

~~~♥♥♥~~~

Adtunk annak a bizonyosnak

~~~♥♥♥~~~

Bizony nem egy, de két hatalmas pofont.

Történt ugyanis, hogy a héten végre minden gyermek teljes létszámban megtalálható a lakásban. Tegnap még hagytam, hagy élvezzék a dolgot és tegyék a semmit.

Ám kitaláltam, hogy dögmeleg ide vagy oda, bizony ma kirándulunk. Pál-völgyi- vagy Szemlő-hegyi-barlang, tulajdonképpen mindegy, akár lehet mind a kettő is, meglátjuk, hogy bírják.

Valamit sejthettem már azon a csendes hajnali órán is, mert egy gondolat erejéig megfordult a fejemben a Tropicarium is, mint meglátogatható objektum, de kiszámolván a belépőjegyek árát, az ötletet elvetettem, meg különben is ennél sokkal jobbat láthatunk majd Nyíregyházán az állatkertben. (Remélem!)

Reggeli után felkerekedtünk, mert az ötlet tetszett mindenkinek, bár hallani véltem néhány epés megjegyzést a melegre vonatkozóan, de lehűtöttem a kedélyeket néhány pulcsival, amit bepakoltunk a hátizsákba, hiszen a föld mélyén csupán 10 fok van, bármennyire is hihetetlen ez ideföntről. Elindultunk hát nagy lelkesedéssel.

Akkor még nem gondoltuk, hogy intő jel lehet, ha majdnem rossz irányba szállunk fel a 86-os buszra...

Aztán a Kolosy-térnél mit sem sejtve felszálltunk arra a buszra, ami a Szemlő-hegyi-barlanghoz visz, pusztán abból a megfontolásból, hogy arra csak tizenöt percet kell várni, nem harmincat...

Mondom, felszálltunk, aztán ahol kell, le is szálltunk. Igen ám, de a barlang mindig nyitva van, kivéve kedden...

Nüansznyi elkeseredés után vázolom az ötletemet: sétáljunk át a másik barlanghoz. Érdekes módon lelkesedtek az ötletért. Többé-kevésbé. Bár itt is elhangzott némi rosszalló utalás az emelkedőre, de mindenkit megnyugtattam: a legnagyobb súlyt én cipelem (Vercsit), úgyhogy csitt! mindenkinek.

Róttuk az utakat a déli hőségben (szerencsére aszfaltra festett barlang-nyilak vezettek minket:D), de csak megérkeztünk ehhez a barlanghoz is, jaj,dejó! és végre! csatakiáltásokkal kísérve.

Ekkor csattant a második pofon, ugyanis a gyermekek jól felfogott érdekében 5 éven aluliak nem látogathatják a barlangot. Próbáltam én szépen mosolyogni a bácsira, meg mutogatni, hogy hátamon a lányom, de hasztalan.

Mit tehettünk? Leültünk a barlang melletti téren, megittuk a maradék ásványvizünket, megettük a sárgabarackot, az almát, a ropit, amit egy kiadós barlangi túra után szerettünk volna jól megérdemelten elfogyasztani, aztán játszottunk, kergetőztünk, fotózkodtunk, végül felkerekedtünk és hazaindultunk.

Vercsi közben elaludt a hátamon és éppen jókor felébredt, mert kárpótlásul mindenkit meghívtam egy főzelékre a falóba. Ettől valahogy visszakaptuk a hitünket, hiszen a gyerekek azt ehettek, amit szeretnek, nekem pedig nem kellett főznöm.

A kedvem egy időre ugyan elment a kirándulástól, de nem adom fel. Van egy-két olyan ötlet is a tarsolyomban, ami 40 fokban is élvezető és elmehetünk egyedül is:)

~~~♥♥♥~~~

Nem SHE

~~~♥♥♥~~~

Az alábbi hangok szűrődnek ki a gyerekszobából: Tókojd meg! Tókojd meg!

Azt hiszem, itt az ideje, hogy felvilágosítsam:)

Egyébként meg amikor hazaértünk, levette az ajtó előtt a szandálját. Először az egyiket, gondosan visszazárta a tépőzárat és rátette a cipőtartóra. Aztán levette a másikat is, annak is gondosan visszazárta a tépőzárját és tökéletes párhuzamossággal odatette a másik mellé. Aztán megigazította az enyémet is, Panniét, ami a földön hevert, feltette a cipőtartóra, szintén mértani pontossággal.

Egyébként meg mindig, mindent visszapakol a helyére. A homokozóból is úgy megy el csúszdázni, hogy előtte minden lapátot és formát visszapakol a kisvödörbe.

A minap a dm-ben is rendet rakott. A kis bevásárlókocsit nem tudta visszatolni a helyére, mert valaki odatolt egy nagyot. Addig küzdött, míg a helyére nem került, szintúgy a három kiskocsi is.

Úgy gondolom, ezt a precizitást, rendszeretetet nem tőlem örökölte:)


~~~♥♥♥~~~

Szokás

~~~♥♥♥~~~

Másfél órás autóút áll előttünk.
-Nem hoztál semmi kötni-, horgolnivalót?!?!?
-Deee:D
-Már megijedtem, hogy nem fogsz tudni mit csinálni az úton!


~~~♥♥♥~~~

Szomszédok

~~~♥♥♥~~~

Tegnap megismerkedtünk velük.
Ma már ürítik ki a lakást.
Dobálják ki a holmikat.
Nekik csak egy öreg néni, aki rengeteg holmit felhalmozott és meg kell szabadulni tőle.
Nekem azonban egy kedves, idős néni, aki ragaszkodott az emlékeihez.
Ők fiatalok és tettrekészek.
Ami persze jó.
Örülök is neki.
De mégis.
Nagyon szorít valami itt belül.
Mert valami végérvényesen megszűnik.
És potyognak a könnyeim.
Újra.


~~~♥♥♥~~~